Ez év márciusában Figyelők címmel jelent meg ezen a blogon egy bejegyzésem. Az írás megjelenését, amelyben a XIII. kerület a közérdek szempontjából elfogadhatatlannak minősített gyakorlatát mutatta be, igen komoly reakciók követték.Itt a blogon a vélemények között…

Maga a blog is rendhagyó, ezen belül is új kezdeményezéssel próbálkozom; élőben tudósítok a képviselőtestület üléséről. A bejegyzés rendszeresen fog frissülni addig, amíg a testületi ülés tart. 14:00 Napirend előtt két képviselő szól hozzá, a fideszes Kugyela…

Az elmúlt napokban felpörögtek a Dráva utcai "bicikliúttal" kapcsolatos események, ezért a blogon is főleg ezzel foglalkoztam, de ideje visszatérni a normális kerékvágásba, hiszen azért más téma is foglalkoztatja a XIII. kerületben élőket.John Emese kezdeményezésére…

A Dráva utcai félresikerült bicikliút építésről a kerekagy.blog.hu révén értesültünk mindannyian. A tegnapi demonstrációról az alábbi videóban számoltak be:Ez a demonstráció végre a kerületben is megmutatta, hogy a bringázás nem egy szűk kisebbség hobbija, hanem egy…

László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke - aki egyben újlipótvárosi lokálpatrióta is - Hagyó Miklós válasza kapcsán a következő levelet fogalmazta meg:Tisztelt Főpolgármester-helyettes Úr, kedves Miklós!Talán nem fogsz megharagudni, hogy tegezve írom e levelet,…

Ma megérkezett Hagyó Miklós válasza a Dráva utcai bringaúttal kapcsolatos levelemre. Változtatás nélkül közreadom és persze jobbulást kívánok. :)  Merker Dávid képviselő úrnak      Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési…

Levélben érkezett:A 13. kerületben, a Népfürdő u-Révész u. sarkától indul észak felé egy rövid szakaszon - piros térkővel burkolva - a Népfürdő u-val párhuzamos kerékpárút (a szakasz elején és végén táblák jelzik, hogy ez kijelölt kerékpárút).Sajnos…

Az alábbi levelet juttatta el ma Hagyó Miklósnak, az illetékes főpolgármester-helyettesnek a Dráva utcai kerékpárúttal kapcsolatban:

nover 2009.01.17. 15:46:54T. Képviselő Úr! A Pannónia és a Révész utca sarkán lakom. A parkolás az utóbbi fél évben tarthatatlan. Idegenek reggel beállnak, elfoglalják a törzslakók elől a helyeket. Vígan trolira szállnak, és este elviszik az autójukat. Ígéretet kaptunk, hogy…

Mdavid 2009.01.15. 00:47

Bicikliút a semmibe

A Dráva utcában zajló építkezés mellett több változásra lehettünk figyelmesek. Az eddigi nehezen átjárató kereszteződésekbe közlekedési lámpákat szereltek, ami valóban fontos és átgondolt lépés, de sajnos egy komoly baklövést is elkövettek.Készült ugyanis egy bicikliút,…

süti beállítások módosítása