Biztosan van legalább 200 000 plusz egy ember, aki úgy gondolja, hogy Isten nem bal-, nem jobb- és nem szélsőjobboldali - mondta Merker Dávid, a fővárosi Mária Keresztények Segítsége plébánia előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden.

Az SZDSZ XIII. kerületi önkormányzati képviselője felháborítónak nevezte, hogy a plébánia kultúrtermében tartja kedden lakossági fórumát a Jobbik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A politikus azt mondta, hogy az a Morvai Krisztina fog ott beszélni, aki a társadalmat "magukfajtákra és magunkfajtákra" osztja. Közölte, hogy a szabad demokraták az eddigiekhez hasonlóan mindent megtesznek azért, hogy ne fordulhasson elő, hogy az "ilyen kirekesztő nézetek teret kapnak ebben a kerületben".

Emlékeztetett arra, hogy tavaly a Jobbik az MDF irodájában próbált hasonló rendezvényt tartani, de ekkor levelet írtak az akkor még az MDF színeiben politizáló Almássy Kornélnak, aki megtiltotta azt. Hozzátette, hogy ezt követően a képviselő-testület mind a 33 tagjának támogatásával elfogadtak egy határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy az ilyen nézeteknek a kerületben nem adnak teret.

Kijelentette, hogy a liberálisok a jövőben is fellépnek az ilyen gondolatok ellen.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Léderer András ügyvivő azt mondta, hogy a Jobbik által életre hívott Magyar Gárda néhány nappal korábbi tagtoborzóján antiszemita, kirekesztő és holokauszttagadó kijelentések hangzottak el.

Az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezetének elnöke azt mondta, hogy az elfogadhatatlan és káros nézetek sem egy templomban, sem egy kultúrházban, sem pedig bármilyen államilag vagy önkormányzatilag fenntartott intézményben nem terjeszthetőek.

Kijelentette, az, hogy Magyarországon embereknek rettegniük kell egy csoport megjelenésétől, az oda vezethető, hogy a demokraták nem emelték fel kellően a szavukat ellenük.

A bejegyzés trackback címe:

https://ilyenmasholnincs.blog.hu/api/trackback/id/tr95994044

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2009.03.21. 21:11:45

Felnyalta a Hősöket az Új Generáció!Tegnap délután nagyon kitett magáért az Új Generáció. Hihetetlenül felháborodtak azon, hogy a gárdista avatás volt a Hősök terén. Annyira, hogy el is mentek, hogy fellemossák a gyalázatot. Lássuk a felhívást: Március 1…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.21. 21:12:22

csak gondoltam jelzem, hogy volt rólatok poszt.

Mdavid · http://ilyenmasholnincs.blog.hu 2009.03.22. 01:17:01

@calam: Ez igazán kedves dolog, ha már kommenteltél, kíváncsi vagyok a véleményedre a bejegyzésről is, kérlek, oszd meg velünk.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.22. 22:57:37

@Mdavid: egy mti-s hírre mit reagáljak?:)

Mdavid · http://ilyenmasholnincs.blog.hu 2009.03.23. 07:26:39

@calam: Azt nem tudom helyetted eldönteni :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.23. 10:30:41

@Mdavid: asszem a bejegyzésem válasz a kívánságodra

Mdavid · http://ilyenmasholnincs.blog.hu 2009.03.23. 11:10:27

Arra aligha, hogy a Jobbik egy templomban kampányolt. De te tudod..

yanchi345 2009.03.28. 23:17:30

Az baj, ha lehet tudni, hogy a felekezet hová tart? Mert, ha nem oda, ami látszik, akkor nyilván meg tudják oldani, hogy ne az ő kultúrtermükben gyűljenek. Ha meg nem akarják megoldani, akkor jobb, ha tudja, aki közösséget vállal ezzel a felekezettel, hogy közösségbe kerül a Jobbikkal és a gárdával is.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.03.30. 00:09:32

@Mdavid: evidens dolgokkal minek kötekedni. Nyilván olvastad, hogy miket írunk, pontosan tudod, hogy mit gondolunk a világról, és azt is tudod, hogy nem fogsz semmilyen jobboldali dolgot tőlem hallani. Akkormeg?

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.03.30. 13:13:54

Isten politikai beállítottsága? Hmm, akkor ez ide illik:

"K R I S Z T U S K I R Á L Y S Á G A
– Elmélkedés a katholikus közéletiségről az Ünnep Titkában –
(II. rész)


Írásunk előző részében a katholikus történelemszemlélet alapjait ismertettük. Világos az Egyház tagja számára, hogy a történelemben létező emberi társadalom – főképp, ha polgárai egyben a Misztikus Test tagjai is – helyes értelmezésének előfeltétele a keretről (történeti valóság) való helyes gondolkodás. Megállapítást nyert, hogy a Szent Háromságos Egységben létező Isten a szeretetből életre hívott Kozmoszt egyesíti magával, méghozzá belső élete ontológiai valóságának külső, oikonómiai (üdvtörténeti) tükrözésével. A teremtetlen valóság és a teremtett valóság szintézise a végső cél, a teremtetlen valóság – Isten – dicsőségére, és a teremtett valóság – Kozmosz – üdvösségére, mely szintézisnek misztikus pecsétje a mikrokozmosszal (ember) létalanyilag (hypostasis, subsistentia) egyesült Ige – Jézus Krisztus. Isten emberré lett, hogy mi megistenüljünk. Annak a Fiúnak – kiben az Atya szeret minket a Szent Lélek által – egyetlen „bűne” az, hogy az összegyűjtött, kiválasztott szent nép királya. Szégyentáblája héber feliratának monogramja a tetragrammaton betűit (JHVH) kiadva hirdette, hogy Isten vett bennünk szállást: Királysága paradox módon a Kereszt fényében tündökölt föl. Abban a Keresztben, mely a Föltámadás diadalába torkollva elhozta a Királyság polgárait a világ minden népéből összegyűjtő Szent Lélek eljövetelét: az érzéki Test (Synagógé) bár meghalt, de átszellemült Testként (Ecclesia) föltámadva, az eucharisztikus „test s vér” áldozatban megvalósul a szentek valóságos eggyé testvéresülése a Lélek által Krisztusban az Atya dicsőségére és örömére. Mert bár fölemésztjük a színeket, ahogy Krisztust is keresztre juttattuk, de a titokteljes vérátömlesztés révén szent nép és királyi papság leszünk: szállást vevén kősír-szívünkben saját húsává alakítja azt az Élet, s a bűn s halál billogjától megszabadítván megnyitja azt a Szeretetre. A bűn bilincsei által vájt sebeket isteni pecsét hegeszti eggyé saját sebeivel. Krisztusnak ez a királysága és királyisága miben áll, s ennek a profán hatalomra van-e, s ha van milyen befolyása? Ezt a kérdést járjuk körül írásunk befejező részében.


II. KRISZTUS KIRÁLY ÉS KIRÁLYSÁGA MINT TÖRTÉNELEM- ÉS TÁRSADALOMALKOTÓ VALÓSÁG


II.1. KRISZTUS KIRÁLYI VOLTÁNAK ALAPJA


Boldogemlékű XI. Piusz pápa, „Quas primas” kezdetű enciklikája – melyben Krisztus Király ünnepét egyetemlegesen elrendeli – alapján a következőképpen határozhatjuk meg Krisztus királyi voltának és királyságának legitim alapját:

a) Krisztus királyi voltjának a hitbeli alapja a niceai egyetemes szent zsinat (325.) tételes hitigazsága Krisztus megtestesüléséről, istenemberi természetéről. Maga az ünnepet elrendelő enciklika (1925.) jubileumi jelleggel – 1600. évforduló – hivatkozik reá.

b) Ebből következik, hogy Krisztus egyrészt mint isteni Ige – mint a Szent Háromság egyik létalanya – öröktől fogva bírja a világhoz viszonyított királyi méltóságát. Uralkodik az emberi természet egésze, s így minden egyes ember, az egész emberiség fölött. Uralkodik az emberi értelem fölött, mivel ő maga az élő Igazság: az embereknek ezért tőle kell meríteni az igazságot és azt az értelem meghódolásával engedelmesen elfogadni. Másrészt az emberi akarat Ura is, mivel benne az isteni és emberi akarat tökéletes összhangban leledzik: reánk lehelve, belénk adván Szent Lelkét ösztönzi szabad akaratunkat, hogy a legnemesebbet tegyük. Harmadrészt az emberi szívek fölött uralkodik, mivel Ő maga a Szeretet, ki a szíveket megnyeri szelídsége és alázatos jósága folytán, ezért őt kell minden embernek a legjobban szeretnie. Végül uralkodik az emberi test egészén és annak tagjain, mint az igazság Istennek szentelt eszközein , amelyek mint Isten tükrének tükrei a lélektől beburkoltan (ép lélekben ép test!) az üdvösségre vannak rendelve az anyaggyűlölő gnószticista tévtan hazugságával szemben.

c) Másrészt Krisztus mint valóságos ember is király mindenek fölött a szó szoros értelemben. Ez egyrészt Jézus Krisztus két természetének létalanyi egységből következik, másrészt szerzett jogon, mikor is megszabadításunk Húsvétján elfoglalta Kereszt-trónusát.

d) Milyen tekintélyek alapján valljuk meg mindezt? Egy hívő katholikus számára ezzel kapcsolatban is alapvető tekintély az a csúcspont, ami megszentelődésének is elsődleges forrása: a szentséges liturgia. Az osztatlan Egyház hagyománya egyöntetűen vallja Jézus Krisztust az egész teremtés valóságos királyának.

A római liturgia nagypénteki kereszthódolata e himnuszban vallja meg Krisztust a mindenség Királyának, az előreszentelt Eucharisztia halálon is átvilágító dicsőséges bevonulása során:

Fönnen lobog királyi jel,
Keresztfa titka ünnepel,
Melyen az Élet halni szállt,
S megtörte holta a Halált.

Kegyetlen lándzsa verte át
Gonosz vasával oldalát,
S mely szennyet, vétket eltörölt:
Belőle víz és vér ömölt.

Az ősi jóslat így betelt,
Mit a hű Dávid énekelt:
„Az Úr – halljátok, nemzetek!
Kereszten trónol köztetek!”

Rajtad tündökli drága fa,
Királyi vérnek bíbora.
Ó választott jeles faág,
Ki szent testét karoltad át!

A konstantinápolyi liturgia Nagypénteken fölhangzó lenyugvási istentisztelete a következőképpen jeleníti meg örök Királyunk trónfoglalását:

Ma a teremtés Uralkodója Pilátus előtt áll, és keresztre adatik át a mindenek Alkotója, mint a bárány vezettetve, a saját akaratából. Szegekkel átszegezik, és oldalát átszúrják, és spongyával érintik Azt, aki mannát hullajtott; orcáit csapdossák a világ Megváltójának, és tulajdon szolgái gúnyolják a mindenek Alkotóját. Óh milyen az Uralkodó emberszeretete! Megfeszítőiért esedezik az Atyjához, mondván: Bocsásd meg nekik ezt a bűnüket, mert nem tudják a törvénytelenek, hogy igaztalanul mit cselekszenek.

Óh hogyan is ítélhette halálra, a törvénytelen gyülekezet a teremtés Királyát, nem szégyenkezve a jótétemények miatt, melyekre emlékeztetve így beszélt hozzájuk: Én népem, mit cselekedtem néked? Nem árasztottam-é el csodáimmal Júdeát? Nem támasztottam-e fel puszta szavammal a halottakat? Nem gyógyítottam-e minden betegséget és erőtlenséget? Mivel viszonozzátok ezt Nékem? Miben feledkeztek meg Énrólam? Gyógyításokért sebeket adtok Nékem, életért megöltök Engem, a keresztre függesztve mint gonosztevőt a Jót Tevőt, mint törvényszegőt a Törvényhozót, mint elítéltet a mindenek Királyát. Hosszantűrő Urunk, dicsőség Néked!

Másik fő forrásunk a Szent Lélek által inspirált Szent Írás. Az Ószövetség jövendölései Isten királyságáról és királyáról mind-mind beteljesedtek Jézus Krisztusban. Bizonyításként elég megemlítenünk a Szent Léleknek Máté és Lukács keze által írásba testesült Igéjének a Szent Hagyományban teljességgel kifejtett és magyarázott történetét és mondanivalóját. A Jákob törzsökéből fölkelt igaz Csillagot nem fogadták be Dávid városában, így a Kenyér Házának szélén kellett egy rongyos istállóban világra születnie az égből alászállott Kenyérnek. Örömmel jött átölelni a világot, de a sötétség nem fogadta be Őt, ki mindeneket megvilágosít. Elsőként fölismerik az angyali karok, majd az intellektus nélküli barmok imádják őt, utána Izrael igazai, a jámbor pásztorok jönnek őt köszönteni. Simeon és Anna Izrael igazai fölismerik azt ki Tisztaságos Édesanyájval nem megtisztulni, hanem a Templomot megtisztítani jött. Elsőszülöttként mint pap önmagát ajánlja föl szülei kezében, s ezen Áldozat, melyre egész életében vágyott, s mely Húsvét valóságába konvergál, mint beteljesedés elhomályosítja az előkép-bakok vérének elégtelen áldozatát. Végül Sém, Khám, és Jáphet gyermekeit jelképezvén az egész emberiség nevében sereglenek a napkeleti bölcsek a Népek Világosságához, ki a körülmetélésben – mint a Szabadító Isten (Jeshua) – a „hűtlen nemzedékkel” szeretetében eggyé válva magára vette a Törvényt, ki maga az élő Törvény. Természetes emberi tudásuk (csillagászat) a papoktól és írástudóktól kapott, kinyilatkoztatott igazság fényébe öltöztetvén eljut a valóságos emberségben megnyilatkozott Királyhoz. Arannyal ünneplik a fölkent Királyt, tömjénnel a fölkent Főpapot, s mirhával a fölkent Prófétát, kinek kiontott vére alakítja át, szögezi vissza Istenbe az Isten- s embergyilkos világot. Más úton térnek haza, új emberként, az Út útján.

A hit forrásainak tükrében megvilágított Krisztus Király után lássuk királyságának természetét és tartalmát!


II.2. KRISZTUS KIRÁLYSÁGÁNAK TERMÉSZETE ÉS TARTALMA


A természeténél fogva és szerzett jogon bírt királyi volta Jézus Krisztusnak hármas hatalmat foglal magába: törvényhozói, végrehajtói, bírói hatalmat. Krisztus Királysága elsősorban lelki, így a lelki dolgokra vonatkozik, örök királyság, mely nem azonos egyetlen földi hatalommal sem (még a Vatikánvárosi Állammal sem!), hanem a szentek közösségében létező misztikus valóság, mely itt a földön a Katholikus Egyházban ölt látható testet tagjaiban, s kifejeződést tanításában, szentségeiben, szeretetszolgálatában. Mivel Jézus Krisztus saját áldozatával szerezte ezt az Országot, ezért Krisztusban mintegy „papkirályban” nem válik szét a főpapi és királyi hatalom, hanem misztikus szintézisbe jut. A királyság polgárai, társörökösei a bűnbánat és a keresztség által csatlakoznak hozzá, s válnak realiter is szerves tagjaivá az Eucharisztiában. A vízkereszti himnusszal együtt vallhatjuk tehát: Non eripit mortalia, qui regna dat cœlestia – nem foglal múló országot, ki adja a mennyországot.

Mégis súlyosan tévednénk, ha elvitatnánk Jézus Krisztusnak a polgári ügyek fölötti hatalmát. Ezt két okból nem tehetjük meg. Egyrészt azért, mert a természettörvény (lex naturalis) az örök isteni törvényből (lex divina æterna) való részesedés, annak folyományaként, hogy a Teremtés a teremtő Isten – így az örök Ige – képmása. Másrészt azért, mert – ahogy többször hangsúlyoztuk – Jézus Krisztus megtestesülése és megváltása folytán is bírja a hatalmat mindenek fölött. Így a polgári törvényeknek is összhangban kell lenniük az örök erkölcsi igazságokkal, mert – T. S. Eliot nyomán – a politikai világnézet (és a társadalombölcselet) az erkölcsből meríti legitimitását, s az erkölcs a vallási igazságokból.

Az eszme megtestesülés nélkül halott absztrakció, ráadásul az egyes ember számára (a talentumok egymást kiegészítő sokfélesége folytán) nem mindig érthető, s nehezen megélhető. Krisztus Király ünnepe ennek kivédése végett került bevezetésre, hogy intő jelként figyelmeztesse a világot, hogy térjen meg a társadalom az Igazsághoz! Elrendelésre került továbbá, hogy ezen a napon megfelelő katekézis történjen, a katholikus hitet valló közéleti emberek nyíltan szólaljanak föl Jézus Krisztus társadalmi jogai mellett, s évenként ismétlődjék meg az emberiség fölajánlása a Szívek Királya szentséges Szívének.

Mindezek után lássuk a katholikus társadalomszemlélet alapjait, mely Krisztus Király követésének igaz útja!


III. A KATHOLIKUS TÁRSADALOMSZEMLÉLET ALAPJAI


III.1. ESZMETANI – KÖZÖSSÉGELMÉLETI ALAPVETÉS


Elsőként az eszme (idea) és a társaság (societas), valamint az ezeket vizsgáló tudományok – eszmetan (ideológia), közösségelméletek (ecclesiológia, politológia) – mibenlétét szükséges tisztáznunk a mai fogalomzavaros világban.

Az eszme (idea) a mi világnézetünkben egy olyan tisztán szellemi valóság, mely mint isteni vagy istenellenes gondolat törekszik a világban „megtestesülni”. Ezt a „megtestesülést” tisztán szellemi lények (angyalok, illetőleg ördögök) segítik mint közvetítők. A történelemben, mint a teremtett világ időben és térben kiteljesedő valóságára hatnak katalizátorként az eszmék, az ideák. A Világosság és a Sötétség harcának fontos tényezői az eszmék. Az eszmerendszerek (és a belőlük fakadó világnézetek) egytől egyig totális igénnyel lépnek föl (mégha ezt explicite tagadják is), mivel a valóság egészét ragadják meg. Minden egészleges-egészséges (totális) eszmerendszer erkölcsi (theológiai), szellemi (deduktív – bölcseleti – sapientitív tudományok), és anyagi (induktív – társadalmi, gazdasági, naturális – scientitív tudományok) alapokból épül fel. A „kultusz”-ból fakadó társadalomerkölcsi alap határozza meg a szellemi műveltséget (cultura) és az anyagi szervezettség rendjét (civilisatio) is. Amely „eszmerendszer” (helyesebb szellemi káoszként vegetáló „eszméletlenség-rendetlenség” elnevezéssel illetni) valamely eszmei alap híján van, hazugságon alapszik. A szép, jó és igaz világnézet alapjai az evilági, vagy a túlvilági célú közösségek gyakorlati élettényezőjévé, vezérlő gyakorlatává (politika, religio) szintetizálódnak, állnak össze. Az eszmékkel, azok hatásaival, történelemben való létezésükkel, rendszerré szerveződésükkel, ill. rendszerré szervezésükkel foglalkozik az eszmetan (ideológia).

A evilági (földi) közösség az a természetes (naturalis) és tökéletes társasággá (societas perfecta) kifejlődő totalitás, melynek célja a közjó (bonum commune), a minél teljesebb evilági (földi) boldogság, kiteljesedés biztosítása tagjai számára. Tökéletessége alatt nem hibátlanságot értünk, hanem azt, hogy céljai eléréséhez nem kölcsönzi más társaságoktól azokat az eszközöket, melyek célja megvalósításához szükségesek. Természetes társaság, mivel az emberi természet társas valóságából (közösségalkotó lény – zoón politikón) következik. Az emberi természetből következik a közösségi jellegen kívül a hierarchikus és a monarchikus jellege.

Meg kell jegyeznünk, hogy az ilyetén értelmezett tökéletességéből következik a totalitása is. A totalitás nem jelent „totalitarizmust” abban az értelemben, ahogy azt az antitotalitás totalitarizmusának hirdetői vallják. A totalitás elsősorban azt jelenti, hogy minden egyéb közösség (pl. család) tökéletlen abból a szempontból, hogy evilági (földi) céljukban és a céljuk eléréséhez szükséges eszközeikben rászorulnak a tökéletes társaságra, valamint hogy céljaik és eszközeik alá vannak rendelve a tökéletes társaság céljának és eszközkészletének. Mielőtt bárki azt hinné, hogy mi ezzel egy teremtett valóságot istenítünk, s így bálványimádók vagyunk, le kell szögeznünk, hogy a totalitás szempontjából beszélhetünk abszolút és relatív totalitásról. Bármely teremtett valóság (köztük az emberek közössége és a nem-emberi kozmosszal való egysége) relatív totalitással bír. Ha ennek a totalitásnak Istennel, mint abszolút totalitással megszakad a kapcsolata (mint istenellenes valóság) már nem is lehet totalitás.

Az evilági (földi) közösség mellett létezik még egy túlvilági (mennyei) közösség is, mely tökéletes. Míg az evilági (földi) közösség látható totalitásában mint Állam (Politeia) létezik, addig a túlvilági (mennyei) közösség látható totalitásában mint Egyház (Ecclesia) létezik. Miért létezik két tökéletes közösség? Mivel az ember kettős természettel (szellemi lélek és anyagi test) rendelkezik, ezért kettős célja van, s e kettős célra két eszköztár van számára adva. Az egyik az evilági boldogság, a másik a túlvilági boldogság. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az evilági (immanens), természetes (naturalis) boldogság során az embernek a hivatásában végzett munka által a „külső”, teremtett Kozmoszt kell áthatnia, míg a túlvilági (transcendens), természetét meghaladó (supranaturalis) boldogság során a kegyelmi eszközökkel (kinyilatkoztatás és a szentségek) végzett szeretetben élve a „belső”, teremtetlen Istennel kell átitatódnia. A két cél és cselekvés egymást kölcsönösen átjárja, egymást harmonikusan kiegészítő (komplementer) tevékenységként.

Ezen a két tökéletes közösségen és totalitásaikon (Egyház és Állam) kívül nincs más tökéletes társaság. Ebből következik, hogy minden egyéb közösség mind céljában mind eszközében hozzá rendeltetett. A két tökéletes társaság egyike sincs céljaiban és eszközeiben alávetve egymásnak, de egymás céljainak kölcsönös segítése a saját eszközeivel az optimális állapot világnézetünk szerint – így az evilági valóság megszentelődik, Krisztus megtestesülésének (két természet egy személyben) a mintájára. Mind a kettő Istennek köszönheti a létét, az egyik közvetve az emberi természeten keresztül, a másik közvetlenül, az ember természetét meghaladóan. Ebből világosan adódik, hogy aki e közösségeknek szent rendjét (hier-arkhia) szent (szakrális) vagy köznapi (profán) rendbontás (an-arkhia) által tönkretenni igyekszik, mind a teremtett valóság (így végső soron önmaga), mind a teremtetlen valóság (Isten) elpusztítására tör, aminek gyökere a gyűlölet, a léttagadás, mint a szeretet (létigenlés) hiánya. A társaságokat (societas) vizsgáló közösségelméletek közül az államelmélettel (politológia) fogunk mélyebben megismerkedni, egybekötve az azt irányító gyakorlati élettényező (politika) vizsgálatával.


III.2. A VILÁGNÉZETEK GYAKORLATI ÉLETTÉNYEZŐI ÉS A KÖZÖSSÉGELMÉLETEK


Az immanens totalitás (Állam) vezérlő gyakorlatáról (politika) más és más elképzeléssel rendelkeznek az egyes világnézetek. Két szempont figyelembe vételére kerül sor az osztályozás során. Egyrészt a természetfeletti tökéletes társasághoz (A), másrészt az önmagához (B) való viszony képez egy-egy vizsgálódási területet. A kettős fölosztás történeti alapja az angol és a francia parlament kora újkori ülésrendje. A kettős fölosztás világnézeti alapja, hogy a szellemet (szellemi hatalmat) – jobboldaliság – vagy az anyagot (anyagi hatalmat) – baloldaliság – tekinti-e elsődlegesnek, esetleg kizárólagosnak az adott eszmerendszer.


A) Az Egyház és az Állam viszonya

Az Egyházhoz való viszony alapján a politikai világnézetek két részre oszthatóak alapesetben.

Ez a megoszlás részben a nagy skizma (1054. kelet-nyugati egyházszakadás), részben a nyugat-európai invesztitúraharc során alakult ki, mely elsősorban a XII-XIV. századi Itália államaiban öltött éles alakot. A jobboldali (Guelpho) és baloldali (Ghibellino) elnevezések is itt alakultak ki. A pápa által támogatott német család (bajorországi Welf) olasz elnevezése adta a jobboldali csoport, míg a császári család (svábföldi Hohenstaufen) adta a baloldalinak tekinthető csoport nevét. Ez utóbbi elnevezés eredete egy kastély nevére (Weiblingen) vezethető vissza, amelyért harcot viseltek a Welf-ház ellen. A jobboldali Guelpho álláspont a „két kard elmélete” volt. Ezen bibliai allúziójú elmélet (Lk 22: 38) szerint Isten két kardot, hatalmat adott a világnak: a lelkit (imperium spirutalis) és a világit (imperium temporalis). Mindkettőt az Egyház használja, az elsőt közvetlenül, a másodikat közvetve, a világi uralkodó(k) kezével. Ezen elmélet szerint a római Péter-utód pápa (Pontifex Maximus) bírja a teljes lelki és világi hatalmat e világon. Ez a monista jellegű papocaesarizmus a spirituális egyeduralkodó és közösség totalitásának (Egyház) olyan téren is helyet követel, ahol nincs illetékességi köre, a hit és erkölcs sérülésének kivételével. A baloldali Ghibellino álláspont szerint a helyzet pont a fordítottja. Álláspontjuk szerint a római Caesar-utód kormányzó (Imperator) bírja a teljes lelki és világi hatalmat e világon. Ez a monista jellegű caesaropapizmus a materiális egyeduralkodó és közösség totalitásának (Állam) olyan téren is helyet követel, ahol nincs illetékessége, kivéve az anyagi valóságok igaz/igaztalan birtoklásának és használatának körét. A Guelpho irányzatban a papság a társadalmi elit, a Ghibellin irányzatban a lovagság tölti be ezt a szerepet.

Vajon mi az oka ennek a szakadásnak? Fő okát a Római Birodalom erkölcsi, szellemi, anyagi szétszakadásában kell keresnünk. A constantinusi idea megtört, midőn keleten nem maradt Főpap, míg eközben nyugat Király nélkül maradt. Ez az oka annak egyházi vonalon, hogy keleten önálló (autokephal) egyházak jöttek létre túl laza kötelékben, míg nyugaton ellenhatásként erős központosítás történt. Állami vonalon pont a fordítottja történt. Míg nyugaton önálló (autokephal) királyságok jöttek létre, addig keleten ellenhatásként erős állami központosítás történt. A baloldali modell alapja tulajdonképpen Bizánc és örököse az Orosz Birodalom. A kora újkorban a protestantizmus nyugaton e tekintetben a baloldali – bizánci-ghibellino – mintát követte, a katholicizmus jobboldaliságával szemben állva, midőn megalkotta téves protestáns abszolutizmusát (anglikanizmus; porosz, svéd lutheránus abszolutizmus). A katholikus birodalmi kezdeményezések (spanyol és osztrák Habsburg Birodalom, francia Bourbon Birodalom) is a baloldali, abszolutista modellt (jozefinizmus, gallikanizmus) támogatták. Az ellenhatásként jelentkező holland és angol forradalmak mintáján a deista szekularizáció történt meg a protestáns országok többségében. Ezek erkölcsben az 1717-ben létrejövő brit szabadkőműves (deizmus) modellt követték, szellemben a szabadelvűséget (liberalizmus), anyagban a polgári (burzsoá) eliten alapuló társadalmat és a tőkén (kapitalizmus) alapuló gazdaságot. Az 1789-es és az 1848-as párizsi központból szétsugárzó európai forradalmak mintáján az agnószticista szekularizáció történt meg a katholikus országok többségében. Ezek erkölcsben a francia szabadkőműves (agnószticizmus) modellt követték, szellemben a szabadelvűséget (liberalizmus), anyagban a polgári (burzsoá) eliten alapuló társadalmat és a tőkén (kapitalizmus) alapuló gazdaságot. Az 1917-es moszkvai központból szétsugárzó, marxista forradalmak erkölcsben az istentelenséget (atheizmus), szellemben a társadalomelvűséget (szocializmus), anyagban kizárólag a nincsteleneken (proletariátus) alapuló társadalmat és a közösségi tulajdonon (kommunizmus) épülő gazdaságot képviselték.

A Guelpho oldal utóbb két táborra szakadt. A fekete Guelpho irányzat továbbra is kitartott a „két kard elmélet” mellett, míg a fehér Guelpho irányzat a constantinusi eszmeiséget újította föl, megalkotva ezzel e kérdésben a szintetizmus világnézetét. A jobboldaliságot (tézis) és a baloldaliságot (antitézis) meghaladva állította be eszménynek a szintetizmust! Ennek legjelentősebb képviselője Dante Alighieri (1265-1321) volt, aki ebbéli elgondolásait a De Monarchia (Az Egyeduralomról) c. munkájában örökítette meg. Szerinte Krisztus mint főpap és király alá közvetlenül és nem egymástól függve tartozik mind a római pápa, mind a római király. Míg a pápa Krisztus mint főpap helytartója a földön, addig a császár Krisztus mint király helytartója a földön. A király védeni tartozik az Egyházat, annak hitét és elsősorban erkölcsét kötelessége erősítenie az Államban. Ez nagyjából az Egyház és Állam egymáshoz való viszonyának szintetista – fehér Guelpho – fölfogása. Az Egyház részéről ez az irányzat került elfogadásra XIII. Leó pápa Immortale Dei kezdetű (1885.) valamint XI. Piusz pápa – a már említett – Quas primas kezdetű (1925.) enciklikái által. Ez a szemlélet visszatérés a Nagy Szent Iustinianos császár által lefektetett alapokhoz: a sacerdotium és az imperium helyes összhangjához.

Még egy kérdés merül föl a két társaság viszonylatában, ez pedig a lelkiismereti szabadság, azon belül különösen a vallásszabadság kérdése. Az Egyház által kifejtett, s alább ismertetendő társadalometikai igazságok nem valamiféle „vallásos pietizmus”-ra alapozódnak, hanem az emberi természetből következő természetjog (lex naturalis) igazságai, amelyeket az ember (a nem hívő is) a természetes ész fényénél beláthat. Ezek olyan kötelező érvényű igazságok, melyek minden embert természeténél fogva köteleznek. A lelkiismereti szabadságnak a természetjogi törvények igazságai szabnak korlátot. A szubjektivista értelemben fölfogott pluralizmus nem szabadságot, hanem szabadosságot, s így önkényt hoz, mikor is az emberek önkényesen, akár saját – az értelem fényénél fölismerhető – természetükkel ellentétes téziseket tesznek magukévá. Az igazság az alanyi (szubjektív) tudat és a tárgyi (objektív) valóság egyezése. Az elviselés (tolerancia) csakis az emberi személyre (tévedő) vonatkozik, nem a tévedésére! Az emberi személy egyetlen elidegeníthetetlen joga az élethez való jog, a természetes fogantatástól a természetes halálig. Ezt a jogát csak egy esetben veszítheti el, ha a tevékenysége közvetlenül veszélyezteti más emberek életét, s ezt elhárítani csak a veszélyeztető életének kioltása által lehetséges. Ragaszkodnunk kell az ördögi támadások tüzében újra és újra megerősített igazhitű tanításhoz, miszerint a vallásszabadsághoz való jog, az emberi személy ontológiai méltóságára támaszkodik és semmiképpen sem a vallási és kulturális rendszerek egyenlőségére, ami valójában nem létezik. Így a helyes értelemben fölfogott lelkiismereti- és vallásszabadság (mely a keresztény Isten- és emberképből következik) mint „virtus in medio” kikerüli a rabbinikus és muszlim fanatizmus Skylláját, és az antik s modern szinkretista rendszerek (pl. hinduizmus, hellenizmus, New Age) közömbösséget és vallási relativizmust hirdető Karybdisét.

Az Állam és Egyház viszonyában ennek folyományaként téves kísérletként kell elvetnünk az Államnak bármilyen lelkiismereti- és vallásszabadságot korlátozó formáját. Legyen az egy kizárólagos hit vagy vallási közösség melletti bármely más formáció és megnyilvánulásainak üldözése, vagy akár bármely hit vagy vallási közösség üldözése bármely laicista és szekularista ideológia (liberális deizmus, vagy bolsevista atheizmus) nevében. Ezeken az – elvetendő – eseteken kívül három alapeset lehetséges. Az egyik – az igazságnak megfelelő – ha az Állam az igaz Egyházat támogatja, s a többi közösséget nem, de nem is akadályozza őket. Lehetséges az is, hogy az adott politikai közösség ún. „történeti vallási közösségei” megkülönböztetett támogatást élveznek, elsősorban kulturális, a társadalom életében meghatározó szerepük betöltése folytán. Harmadik lehetőség a „szabad Egyház a szabad Államban” elv, mikor is egy politikai közösség egyetlen hitrendszert, vagy vallási közösséget sem nem támogat, sem nem üldöz. Ez utóbbi veszélye az indifferentizmus kísértése, amely rövid távon vallási közömbösséghez, hosszú távon vallásüldözéshez vezet.

Kérdésként merülhet föl, hogy a Katholikus Egyház elsődleges támogatása, ill. neki való alárendeltség nem „hazafiatlan” tett-e? Határozottan kijelenthetjük, hogy nem! Az Egyháznak való engedelmesség Krisztusnak való engedelmesség. Az igazi haza, akár lokális, akár nacionális, akár kontinentális, vagy planetáris szinten csak akkor boldog, ha az Igazságon alapuló törvényei vannak, s az emberek e szerint élnek törekedni. Az igazság viszont egy és oszthatatlan, így az Egyház és Állam között erkölcsi kérdésben lehetséges, sőt kell összhang, hisz ez a társadalom boldogulásának is egyetlen útja. Ezért Daniel O’Connel ír államférfi végrendeletével együtt valljuk: „Testem hazámé, szívem Rómáé, lelkem az Istené!” Mindezek után lássuk a katholikus társadalomerkölcs örök igazságainak, és – a vélük összhangban lévő – szintetista koreszme térhez és időhöz kötött elveinek bemutatását!

B) Az Állam belső valósága

A katholikus társadalomerkölcs – történelmi, földrajzi helyzettől független – alapigazságai a következőkben foglalhatóak össze, amelyektől egyetlen – térhez és időhöz kötött – világnézet, társadalmi berendezkedés sem tekinthet el:

• A személyelvűség (personalitas): az emberi személy – mint Isten képmása – méltóságából fakadó elidegeníthetetlen és egymástól kölcsönösen függő jogok és kötelességek.
• A társadalmiasulás (socialisatio) elve: az emberi személyeknek közös az evilági (földi boldogság) és a túlvilági (mennyei boldogság) célja, s ebben egymásra vannak utalva; hogy kölcsönös segítéssel, az értékek cseréjével és igazságos elosztásával az azonos személyi méltóságú, de különböző járulékos testi és lelki talentumokkal (készségek és képességek) megáldott személyek egymást kiegészítve járuljanak hozzá kölcsönös épülésükhöz és célba érésükhöz.
• A szolgáló kisegítés (subsidiaritas) elve: az egyes társadalmi szerveződéseknek – a családtól az emberiség nagy közösségéig – a végcélja az emberi személy boldogulása. Ezért ezek szolgálatot látnak el, eszközök és nem célok. Harmóniát alakít ki az egyes emberi személyek és közösségeik között, tiszteletben tartja az egyes emberi személyek és az általuk alkotott közösségek belső autonóm tevékenységét.
• A kölcsönös segítés (szolidaritas) elve: A szolgáló kisegítés nem az egyéni önzésre irányul. Az emberi személy kilép önmagából, hogy a szeretettől indítva másokért áldozatot hozzon. Az ember számára a legnagyobb jó az erkölcsi jó, melyhez képest mind a gyönyörködtető jó, mind a hasznos jó alárendelődik. A subsidiaritas és a solidaritas helyes összhangjának szép kifejezése az „egy mindenkiért, mindenki egyért” jelszava, mely összhangba van Jézus Krisztus tanításával, miszerint „ha valaki elveszíti magát, megtalálja önmagát”, mert „nincs annál nagyobb szeretet, mint életünket áldozni barátainkért”.
• A közjó (bonum commune) elve: Mindezen elvek együttesen vezetnek csak el a közjóhoz, mely nem egy állandósult állapot, hanem állandó cél. Három lényeges elemet foglal magában (emberi személy tisztelete, szociális jólét, béke), melyek csak az igazságosság és az irgalmasság összhangjában tündökölhetnek föl.
• A társadalmi részvétel nem puszta jog, hanem a döntéshez személyesen társuló felelősség is. Mindenki a maga helye szerint kell, hogy részt vegyen ebben, tiszteletben tartva a tekintélyt. A jogállamiság nem azon áll vagy bukik, hogy milyen az államforma, vagy a részvételi mérték, hanem hogy a hatalmat gyakorlók erkölcsösen, a természettörvényeknek, és az abból levezetett és velük összhangban álló tételes törvényekkel összhangban gyakorolják-e.

A szintetista koreszme a föntebb említett társadalomerkölcsi megállapításokkal összhangban a következő alaptételeket állítja föl önmaga számára:

• Az elmúlt két évszázadban két politikai szemlélet érvényesült. Ezeket aszerint, hogy szellemelvűek-e, vagy anyagelvűek-e jobboldalinak, vagy baloldalinak tituláljuk.
• A jobboldali hegelianizmus tézise ideálmonista alapon áll, míg a baloldali marxizmus antitézise materiálmonista alapon áll. E monista eszmékkel szemben a szintetista koreszme – a szellem elsőbbsége mellett – a dualitás szemléletét vallja.
• Ismeretelméleti szempontból a szintetista koreszme meghaladja mind a jobboldali idealista intuicionizmus fölfogását („universaliæ sunt ante rem” – a külvilág passzív a tudattal szemben – „formális” logika), mind a baloldali materialista szenzualizmus („universaliæ sunt post rem” – a tudat passzív a külvilággal szemben – „dialektikus” logika) elképzelését, s a mérsékelt realizmus álláspontját („universaliæ sunt in re” – skolasztikus logika) teszi magáévá, ahol a külvilág és a tudat a megismerés során interaktív módon vesz részt.
• A jobboldaliság indeterminista szemlélete szerint a szellemiség mindenre képes az anyagi körülményektől függetlenül. A baloldaliság determinista szemlélete szerint a szellem teljesen passzív, az anyagi körülményektől meghatározott. A szintetista koreszme posszibilista (mérsékelt indeterminista) szemlélete szerint az emberi szellem az anyagi lehetőségek közül választ.
• A jobboldali liberális individualizmus tézisét és a baloldali szociális kollektivizmus antitézisét meghaladva a szintetista koreszme a szolidaritás eszméjét vallja, mely a személy és közösség összhangjára épül.
• Gazdasági szemléletében mind a jobboldali kapitalizmust mind a baloldali kommunizmust meghaladja a szintetizmus, s a hivatásrendi társadalom disztributív gazdasági rendszerét törekszik megvalósítani.
• A szintetizmus az államforma kérdésében Polybios nyomdokain jár. A mikté politeia mint cél lebeg a szeme előtt, amely a monarkhia, az aristokratia és a demokratia meriokratikus alapú összhangja, amely az önkény minden formájának (tyrannis, oligarkhia, oklokratia) sikeres alternatívája lehet.


ÖSSZEGZÉS


A katholikus társadalomszemlélettel összhangban lévő szintetista koreszme gyakorlati megtestesítése nem tartozik írásunk körébe. Ennek egyik lehetséges – kontinentális – megtestesülése az Európai Gondolat lehet. Ez a történelem szerves kibontakozása révén mint evidencia adódik, mert Európa küldetése a világ számára Krisztus igazságának diadalra juttatása az emberi szívekben, s amennyire lehetséges, az emberi társadalomban is. A Szent Háromságos Egységben élő Isten gondviselése adta nekünk, európaiaknak ezt az édes igát, hogy mint az Imperium Romanorum legitim utódjai, a Megtestesülés társadalmi alkalmazása – Sacrum Imperium – révén elősegítsük minden ember üdvösségét az egész földkerekségen. Adja Isten a szívek megtérését, hogy Krisztus Király irgalma által minél teljesebben ragyogjanak föl e nemes eszmék az emberi társadalomban!

Úgy legyen!"

Dominicus 2009.04.03. 18:59:35

@Ferenc Testvér:

Azért jó lenne kedves "Ferenc Testvér", hogy mielőtt vagy miután idézel engem, vagy mást, odabiggyesztenéd a szerzőt, jelen esetben engem.

Szász Péter Domonkos

vizöntő 2009.04.05. 08:24:00

Hazánkban mániákus agressziv zsidóellenesség van ! A zsidókat az szdsz-hez kapcsolják. Éppen ezért FOKOZOTTABB együttmüködés és összefogás kellene az SZDSZ és az MSZP között. Kimondom kereken :
1,KORMÁNYKOALICIÓ
2,VÁLASZTÁSI KÖZÖS INDULÁS
Most hogy a kicsit hektikus Gyurcsány hátralépett,uj elnöke és kormányfője van az mszp-nek ADOTTAK A FELTÉTELEK !