„Mélyvízi életforma volt,új kultúrának tűnt pedig,de felszáradt, mint egy vodkafolt,s eltűnt, mint a rakkendrollmjuzik.“(Bereményi Géza – Cseh Tamás: Désire bottal üti a saját nyomát)Hét év tagság után a mai napon kiléptem a Szabad Demokraták…

Korábban már több alkalommal foglalkoztunk a blogon a Jud Süss című antiszemita propagandafilm újlipótvárosi vetítésével és az ügy egyre terebélyesdő történetével. Először közösség elleni izgatás miatt feljelentést tettünk, ezt elutasította az ügyészség, ezt követően…

Ma, 2009. április 10-én kezdeményeztük a XIII. kerületi Képviselőtestület soron kívüli ülésének összehívását az Ipoly utca és a Pozsonyi út sarkán található ingatlan elkótyavetyélésének megakadályozására. Március 12-én a testület a szocialista képviselők…

Az átlagosnál jóval mozgalmasabb volt a XIII. kerületi képviselőtestület március 12-i ülése. Napirend előtt öten szóltunk hozzá, én a Jobbik szégyenteljes templomi fellépését kifogásoltam. A testület szocialista többsége döntött a korábban már itt is tárgyalt Pozsonyi út…

Régóta szorgalmazza a XIII. kerületi szabad demokrata frakció, hogy a képviselők vagyonnyilatkozatai ne csak elméletben legyenek nyilvánosak, hanem töltsük fel mindet az internetre. Sajnos a többi párt támogatását ehhez nem kaptuk meg, ezért csak a sajátunkat tudtuk nyilvánosságra…