Mdavid 2009.10.26. 11:25

"Mi köze van hozzá?"

Az elmúlt időszakban divat lett az SZDSZ bukását magyarázni, hosszú cikkek születtek róla, hogy a hajdani rendszerváltó párt, melynek júniusig magam is tagja voltam, miért lett a legelutasítottabb párt, s hogyan csökkent az egykori milliós szavazótábor alig pár tízezer főre. Szerintem a címben jelzett egyetlen mondat szimbolizálja mindazt, amiért a liberális választók elfordultak korábbi pártjuktól.

Történetünk főszereplője Lakos Imre, aki jó eséllyel pályázik legtöbb tisztséget betöltő politikus Guiness rekordjára, a teljesség igénye nélkül az alábbi pozíciókat látja el; országgyűlési képviselő, a Gazdasági Bizottság tagja, fővárosi képviselő, a Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Bizottság elnöke a közösségi közlekedés tanácsnoka, Újbuda vagyongazdálkodásért felelős alpolgármestere, az SZDSZ Országos Tanácsának és Fővárosi Választmányának tagja. Történt, hogy egy újságíró arról érdeklődött, ugyan miből telik neki házépítésre. Erre válaszolt Lakos a címben idézett mondattal.

Bár a kérdést nem hozzám intézték, megpróbálok válaszolni, hátha tudok segíteni egykori párttársamnak. Lakos Imre „Negyven év munkaviszonnyal a háta mögött, 56 évesen, építkezik, él, elad, vesz, táplálkozik, alszik.“ Igen ám, csak a negyven év munkaviszony felét önkormányzati tisztségekben töltötte, amit elad és vesz, az nem a saját tulajdona, hanem közvagyon, hiszen ezért kapja közpénzekből a(z egyik) fizetését. Így hát nem csak az újságírókat, hanem a választókat is érdekelheti, hogyan tud olyan házat építeni, amire nyilvános vagyonnyilatkozata alapján nem telik neki. Mivel Lakost tisztségeihez juttató párt programjában a jogállami normák érvényesítését és a tiszta piaci versenyt hirdeti, indokolt lenne a pökhendi válaszon túl érdemben megmagyaráznia, hogy is jutott akkora vagyonhoz, ami lehetővé teszi számára az építkezést.

Lakos Imre természetesen tudja - negyven év munkaviszonnyal a háta mögött -, hogy van közünk ahhoz, miből él és a politikus. Tudja, hogy az ő munkáltatói, ha tetszik főnökei azok a választók, akiknek adójából alkalmazzák. Tudja, hogy a húsz éves demokrácia vívmánya a politikusok elszámoltathatósága, gyarapodásuk nyomonkövethetősége, pénzügyeik átláthatósága. Tudja, csak nem érdekli. Megtehette, hogy az általa felügyelt önkormányzati vállalat ellenőri fürdőbérletével lepje meg képviselőtársait, többségük különösebb zokszó nélkül el is fogadta a százezeres nagyságrendű ajándékot.

Ha Lakos Imre otrombaságával mindössze önmagát járatná le, szó nélkül mennék el a történtek mellett - szíve joga, majd az igazságszolgáltatás eldöntené, mihez kezd a sajátos házépítéssel. De amit tesz, azzal saját pártjának és összességében a demokratikus politika megítélésének árt a legjobban. Ha a választók csak Lakos Imrét büntetnék nyers őszinteségéért, nagy kár nem érné a magyar közéletet. De megérdemli-e az SZDSZ, hogy ilyen kijelentések járassák le, ez a mentalitás idegenítse el tőle megmaradt szavazóit?

Lakos Imre a minap egyesület alapításába fogott két, hozzá hasonlóan 20 éve politizáló képviselőtársával, Bőhm Andrással és Geberle Erzsébettel „Új Pólus“ néven, melynek kimondott célja a budapestiek érdekeinek képviselete. Felvetődik a kérdés, vajon ilyen képviseletre van-e szüksége a fővárosiaknak? Miként lehet a fővárosiak érdekét a „mi köze van hozzá“ mentalitással képviselni? Ha újabban az SZDSZ bukásában oroszlánrészt vállaló politikusok körében divatossá vált pszeudoegyesület-alapítási hullám az ilyen mentalitások és politikusi magatartások továbbélését hivatott szolgálni, a közvélemény joggal mondhatja ki az ítéletet az egyesületalapítások buzgó sztahanovistái felett: nekünk semmi közünk hozzátok.

Amíg az SZDSZ-es politikusok mondatai és tettei között ekkora a szakadék, ne csodálkozzunk rajta, ha a választók ezt úgy értékelik, ahogy ezt tették 2009. júniusában. És ezen nem változtat az sem, ha újabb és újabb „civil“ egyesületek álcálja mögé bújnak, mert a probléma nem a „brand“-del, hanem velük magukkal van.

Megjelent a Hírszerzőn.

A bejegyzés trackback címe:

http://ilyenmasholnincs.blog.hu/api/trackback/id/tr311475751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kaga · http://autostat.hu/markatoertenetek 2009.10.30. 13:10:36

Kéne má egypá új párt.
Lassan itt is az lesz, mint az USA-ban. Van 2. De hivatalosan is, nem csak elvben, mint itt.

Pepe83 (törölt) 2009.10.30. 13:35:44

Valóban szomorú, hogy lényegében az egyetlen vállalható párt megszűnt létezni.

Nem is tudom kire fogok szavazni jövőre.

Valószínűleg az első körben még az SZDSZ-re, hátha elegen vagyunk, akik megijedtünk, hogy a liberalizmus teljesen eltűnik a parlamentből, de ha menthetetlen, akkor valószínűleg feldobok egy érmét és ha fej, akkor MSZP, ha írás akkor pedig LMP. Egyikkel sem járunk igazán jól!!!