Maga a blog is rendhagyó, ezen belül is új kezdeményezéssel próbálkozom; élőben tudósítok a képviselőtestület üléséről. A bejegyzés rendszeresen fog frissülni addig, amíg a testületi ülés tart.

 

14:00 Napirend előtt két képviselő szól hozzá, a fideszes Kugyela Attila és a szocialista Kovács Péter. Kugyela a Jerikó Keresztény Gimnázium költözése miatt sajnálkozik, kiemelve, hogy szerinte sokakat zavar a "keresztény szellem", ami szerinte ezt az iskolát jellemezte. Kovács engem szid, a Dráva utcai kerékpárút miatti "magatartásom okán". Szerinte megszavaztam ennek létesítését (ilyen nem történt), nem szeretek a tényekkel foglalkozni és képtelen vagyok választani "fővárosi és kerületi énem közül". No comment.

14:13 Az első két napirendet vita nélkül megszavaztuk, az egyik egy technikai jellegű módosítás, a másik a tavalyi költségvetés aktuális korrekciója volt.

14:15 Megkezdődött a költségvetés vitája. A kiadások és a bevételek egyensúlyban vannak, hitelfelvételre idén sem kényszerül a kerület. A polgármester beszámolt a tervezett fejlesztésekről, a teljesség igénye nélkül ilyen az Eötvös József Általános Iskola és a Pannónia Általános Iskola, a Révész utcai szakrendelő és a Thurzó utcai óvoda felújítása, útfelújítások a főváros segítségével. A Fidesz persze csak a negatívumokra hívja fel a figyelmet. A szokásos fekete-fehér világképet láthatjuk, "ilyen máshol nincs" az egyik oldalon, válság a másik oldalon. Ha nem baj, ennek részleteivel nem untanám a blog olvasóit, mindenki fantáziájára bízom :)

Annyit érdemes hozzátenni, hogy a bevételek egy részét kissé alultervezték. Egy problémás terület van a költségvetésben, szerettük volna, ha az Újlipótvárosi Közösségi Ház építésének fedezetéül szolgáló ingatlaneladásokat nevesítik a költségvetésben, azonban az előterjesztők ezt nem vállalták.

14:32 A költségvetésben mintegy 6,1 milliárd forintot szánunk beruházásra, az ingatlanértékesítésre tervezett 4 milliárd forint elvileg mind ezt a célt szolgálná. Ugyanakkor az egyik helyi újság beszámolója szerint Magos Péter szocialista képviselő szerint az Ipoly utca - Pozsonyi út sarkán lévő telek értékesítéséből származó forrás "a kerületi gimnáziumok és szakrendelők fenntartásához kell". Megkérdeztem, hogy mi is az igazság, kíváncsian várom a választ.

14:38 Magos Péter szót kért, szerinte "ott kellett volna lennem, ahol nem voltam", és nem kell hinni ennek az újságnak. A szocialista Tóth Péter szintén arra tartja alkalmasnak a testületi ülést, hogy elmondja, szerinte csak újlipótvárosi és nem XIII. kerületi képviselő vagyok. És hozzátette, hogy a költségvetésről kellene beszélni a képviselőknek, így nekem is, mondta hozzászólásában. Az ellentmondás feloldását az olvasókra bízom, nekem nem sikerült. Tóth Péter kérésére hozzáteszem, hogy a hozzászólásának első felében személyeskedett csak, a második részben a költségvetésről beszélt.

14:43 Eddig az MSZP és a Fidesz frakció tagjai közül - a személyeskedéseket kivéve - mindenki felolvasta előre megírt spontán véleményét. :)

15:10 Hiszékeny Dezső alpolgármester szerint a hivatkozott cikknek, amit "egy Timi nevű hölgy írt" annyi köze van a valósághoz mint "péknek a harangöntéshez vagy Helyi Témának a valósághoz". Konkrét választ sajnos sem ő, sem Magos Péter nem adott, viszont sikerült mindkettejüknek egy rendeset személyeskedni. Ha valaki elfelejtette volna, elvileg a költségvetésről szól. A fideszes Gubicza Katalin se semmi, ő az "MSZP pártkasszáját feltöltő vállalkozókról" beszél, konkrétumokat persze nem említ - az csak bonyolítaná a mondandóját. Hamar eljutott Hunvald György letartóztatásához is.

15:32 Az idei költségvetést 22 igen, 10 nem szavazattal, 1 tartózkodással elfogadtuk.

15:54 A megújuló energiaforrások felhasználásáról szóló rendeletmódosításról tárgyalunk. A javaslat megengedné, hogy közterületen is elhelyezzék a szükséges műtárgyakat (elsősorban hőszivattyúk). Hozzászólásomban elmondtam, hogy ez egy fontos, előremutató kezdeményezés, de még nem lehetünk teljesen elégedettek, hiszen a kerületi intézményeknél még nem alkalmazzuk ezeket a megoldásokat. Kivételes esemény is történt; Szanyi Tibor országgyűlési képviselő is hozzászólt, először a ciklus során. A javaslatot egyhangúlag elfogadtuk.

16:04 A játszótereken és a sportpályákon történő dohányzás betiltásáról szavazunk. Bár Tarján András képviselőtársam terjesztette elő még decemberben, a testület elé azonban Borszéki Gyula előterjesztéseként került be. Ettől a "szépséghibától" függetlenül támogatjuk, hiszen a rendeletet egy szabad demokrata képviselő kezdeményezte, de ami történt, az több mint furcsa, rajtam kívül Spaller Endre, a Fidesz frakcióvezetője is szóvá tette.

16:21 A rendeletet egyhangúlag elfogadtuk.

16:22 Újabb szabad demokrata indítványt tárgyalunk, ez szintén Borszéki Gyula neve alatt kerül a testület elé, egy másik rendeletmódosítás mellékleteként. Ennek értelmében a "koldusrendelet" megszűntetését javasoljuk. A jelenleg érvényben levő rendelet megtiltja a közterületen lakást, a koldulást, az újságárusítást. Bár sokunkat zavarnak a hasonló tevékenységek, mégis, a hajléktalanoknak ez a megélhetést jelentheti, a fagyhaláltól való megmenekülést. Ezért javasoljuk, hogy töröljük el ezt a tiltást, hiszen a hajléktalanság nem rendészeti kérdés, hanem szociális kérdés.

Tarján András képviselőtársam elmondta, hogy a hajléktalanok is állampolgárok, bár nem "lakosság", mégis megilletik őket ugyanazok a jogok, mint bárki mást.

16:37 A módosító javaslatunkat 3 igen, 20 nem, 10 tartózkodással sajnos elvetette a testület.

16:43 Véleményezzük a fővárosi forrásmegosztás tervezetét, minden képviselő támogatta.

16:45 Szabó György fideszes képviselő közérdekű kérdésben arról érdeklődik, hogy az év elején minden kerületi postaládába bedobott kiadványban miért csak szocialista politikusok jelenhettek meg. Holopné Schramek Kornélia alpolgármester szerint azért nem kerültek bele más pártok képviselői, mert nem vettek részt rendezvényeken, így véletlen, hogy csak szocialista politikusok szerepelnek benne.

16:50 A mai testületi ülés véget ért, legközelebb március 12-én ülünk össze.

A bejegyzés trackback címe:

https://ilyenmasholnincs.blog.hu/api/trackback/id/tr23938979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imamama 2009.02.12. 14:13:39

Dávid! Te még ezen csodálkozol? Mármint, K-on? Imamama

SCRAM 2009.02.12. 14:29:48

Persze, majd megmondják, hogy mit mennyi kenőpénzért adtak el :-)))))

SCRAM 2009.02.12. 14:42:40

„a kerületi gimnáziumok és szakrendelők fenntartásához kell"
A Visegrádi utcai rendelőre is fog jutni?????

M.Dani 2009.02.12. 15:02:04

Hu Dávid, nem is tudtam, hogy ilyen "népszerű" vagy :-)

imamama 2009.02.12. 15:05:00

A Visegrádi u-i Szakrendelő csendes, és nesztelen felszámolása évek óta tart! Vajjon kinek az érdeke? Kérdezzük csak meg az ott sorban álló vérvizsgálatra várókat , no és a "röntgencirkusz"? Pár évvel ezelőtt, amikor aláírásgyűjtés után megrémült a tisztelt vezetés és azonnal "visszatette", igaz az orvos nem ott "székel", hanem a Szegedi uti rendelőben, onnan leletez!!!! Na erről ennyit! Lehet megint aláírást kellene gyűjteni?

SCRAM 2009.02.12. 15:20:06

Azért a költségvetésből csak jut a kedvenc "civil" szervezeteknek is... A nem kedvencek nem fussa... :-)

SCRAM 2009.02.12. 15:23:32

Gubicza erről nem beszélt a költségvetés kapcsán?:

Hivatali vesztegetés miatt az ügyészség vádat emelt Gergely Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés vagyongazdálkodásért felelős alelnöke ellen.

SCRAM 2009.02.12. 16:12:23

Mer a Gyulus olyan okos...

imamama 2009.02.12. 16:13:36

Nocsak, Spaller képviselő úr észrevette a kicsiny alaki hibát? Gratulálunk ez igen szép!

SCRAM 2009.02.12. 16:26:57

Na, végre valami okos dologban mindenk egyetért!

SCRAM 2009.02.12. 16:44:05

Mert nekik még van mibe aprítani. És ezzel megszűnik a szegénység?

Tóth Péter 2009.02.12. 18:28:18

Dávid, Dávid...

Bár nem állt szándékomban a kettőnk nézeteltérését itt megvitatni (inkább elmondtam Neked szemtől szembe a testületi szünetében), most a tényszerűség kedvéért mégis megteszem.

Írod:
"A szocialista Tóth Péter szintén arra tartja alkalmasnak a testületi ülést, hogy elmondja, szerinte csak újlipótvárosi és nem XIII. kerületi képviselő vagyok. És hozzátette, hogy a költségvetésről kellene beszélni a képviselőknek, így nekem is, mondta hozzászólásában. Az ellentmondás feloldását az olvasókra bízom, nekem nem sikerült. Tóth Péter kérésére hozzáteszem, hogy a hozzászólásának első felében személyeskedett csak, a második részben a költségvetésről beszélt."

A szünetben annyit mondtam Neked, hogy szimplán hazudsz a blogodon és ezt az álláspontomat fenntartom most is.

1. Nem én állítom, hogy Újlipótvárosi önkormányzati képviselő (sic!) vagy, hanem Te magad itt a blogon és a Népszabadság csütörtöki Fórum rovatában.
2. Az egy dolog, hogy közjogilag nem vagy tisztában titulusoddal (XIII. kerületi önkormányzati képviselő), de más kérdés, hogy a megkülönböztetés használatával pártod szavazóit nézed le (ez persze szíved joga). A 2006-os választáson a XIII. kerületben az SZDSZ (képviselő-jelöltjeiken keresztül) kb. 7000 szavazatot gyűjtött össze. Ebből mintegy 4400 szavazatot az Újlipótvárosban, kb. 2600 szavazatot pedig Vizafogón és Angyalföldön. Mivel Te az 5. sz. egyéni választókerületben Magos Péter barátom (egyéni képviselői mandátumot szerzett) és Urbán-Szabó Sándor képviselőtársunk mögött a harmadik helyen végeztél, listáról kerültél be a testületbe, vagyis az a 2600 szavazat és szavazó is hozzájárult a Te sikeredhez.
3. Nem kértelek semmilyen helyesbítésre, a véleményemet mondtam el, s hozzátettem (bár nem néztem az órát), hogy mintegy 30 másodpercet foglalkoztam ezzel a ténnyel, míg másik 2 és fél percben a költségvetésről beszéltem. Szemben Veled, aki költségvetéshez való hozzászólás gyanánt egy Helyi Thémában megjelent cikket idéztél. (Sajnos a valósághoz a Te tudósításodnak és a Helyi Théma írásának sincs sok köze.)

Legyünk együtt büszkék egész kerületünkre és a 2009. február 12-én elfogadott költségvetésünkre. Csak a fő számokról (hogy a lényegről is essen szó): a mintegy 24 milliárd forintos költségvetésünk valamivel több mint 30 százalékát fejlesztésre és felújításra fordítjuk (növelve ezzel az itt élők komfortérzetét és gyarapítva a kerület közös vagyonát), mindezt úgy, hogy hitelállományunk gyakorlatilag nulla (0,06%) és úgy, hogy a kiterjedt szociális hálóból sem kell visszavenni.

A blogodhoz gratulálok, s kívánom, hogy nézeteidből és az egyes ügyek felkarolásából fakadó dicsérendő szubjektivításod mellé tényszerűség párosuljon.

Üdvözlettel,
Tóth Péter (XIII. kerületi önkormányzati képviselő, 16 sz. választókerület)

Mdavid · http://ilyenmasholnincs.blog.hu 2009.02.12. 22:27:47

@Tóth Péter:

Kedves Péter,

Örülök, hogy téged is a blog olvasói között üdvözölhetlek, remélem első hozzászólásodat még számos másik követi.

Miután megválasztottak minket, letettük képviselői eskünket. Azt fogadtuk meg mind a harminchárman, hogy az egész XIII. kerület érdekeit fogjuk képviselni, nem pusztán annak egyik részét. Azóta is ennek szellemében dolgozom, itt a blogon is több Angyalföldre és Vizafogóra vonatkozó bejegyzés született; volt szó a Béke téri panelházak problémáiról, a tervezett magasházról, a Népfürdő és a Röppentyű utcai kerékpárutakról is.

Bár a szabad demokraták listájáról választottak meg, nem pusztán arra törekszem, hogy a 2006-ban liberális jelöltre szavazók érdekeit képviseljem, hanem a kerület egészének fejlődéséért dolgozom. Ez független attól, hogy Újlipótvárosban élek, s itt is indultam egyéni körzetben az előző választáson.

Bizonyára elkerülte figyelmed, hogy a teljes szabad demokrata frakció támogatta a költségvetést, hogy miért, már el is mondtad. A szavazás előtt egy fontos kérdést szerettem volna tisztázni, hogy mi igaz Magos Péter és Hiszékeny Dezső állítólagos vitájából, melyről a Helyi Téma írt. Mivel az újságot az egész kerületben terjesztik, arra gondoltam, hogy ezt a költségvetést érintő kérdést - mire fordítanak közel fél milliárd forintot - érdemes a testület nyilvánossága előtt tisztázni.

Hozzászólásodnak különösen azért örülök, mert személyedben már a második szocialista képviselő tisztelte meg írásával a blogot; bízom benne, hogy az itt felmerülő problémák megoldásában is számíthatok segítségedre.

Üdvözlettel:

Merker Dávid
süti beállítások módosítása