Ma sajtótájékoztatót tartottunk Szabadai Viktorral a Jud Süss-ügy kapcsán, az MTI beszámolója:

Még a csütörtöki nap folyamán panasszal fordul a Fővárosi Főügyészséghez az SZDSZ, miután januárban, bűncselekmény hiányában, megszüntették a Jud Süss című film levetítése miatt indított eljárást - közölte budapesti sajtótájékoztatóján az SZDSZ XIII. kerületi frakcióvezető-helyettese.

Merker Dávid emlékeztetett arra, hogy júniusban több alkalommal is levetítették a "közismert antiszemita, náci propagandafilmet" a fővárosi Hegedűs Gyula utca egyik helyiségében.

Hozzátette, akkor azért tettek feljelentést közösség elleni izgatás miatt, mert véleményük szerint Magyarországon sehol nem lehet ilyen filmet levetíteni és ezzel uszítani.

A XIII. kerületi frakcióvezető-helyettes "végtelenül cinikusnak és álszentnek" nevezte az ügyészségi indoklást, amely szerint a film alkalmas lehet uszításra, de csak megfelelő eszmei fogadóközegben, a mai magyar környezetben viszont "légüres térben" mozog.

Merker Dávid megjegyezte, hogy nekik viszont kötelességük megvédeni a lakosságot az ilyen filmektől.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Szabadai Viktor, a szabad demokraták XIII. kerületi elnöke szerint az eljárás azt mutatja, hogy habár az írott jog ismeri a közösség elleni izgatás bűntettét, ennek a hatóságok "nem tudtak, nem akartak érvényt szerezni".

Azt mondta, a határozat elszomorította őket, de nem lepődtek meg rajta, mert az elmúlt húsz évben egyetlen alkalommal sem sikerült bizonyítani a közösség elleni izgatást.

A politikus szerint a hatóságok az ügy során nem jártak el megfelelően az állampolgárok védelmében.

Közölte, hogy az SZDSZ kész tovább vinni az ügyet és ha kell, végül a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

A BRFK július 18-án indított eljárást közösség elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt a Jud Süss című film vetítésével kapcsolatban. A rendőrség több tanút is meghallgatott, majd házkutatást tartott egy Hollán Ernő utcai lakásban és egy XII. kerületi könyváruházban, ahol DVD-n és videokazettán a Jud Süss több tucat kópiáját találták meg és foglalták le.

Az eljárásban a rendőrség azt is vizsgálja, hogy sérültek-e a filmmel kapcsolatban a szerzői joghoz fűződő érdekek - közölte az eljárás indulásakor a BRFK.

A propagandafilm vetítésével kapcsolatban az SZDSZ XIII. kerületi frakciója tett feljelentést július elején közösség elleni izgatás miatt, mivel Angyalföldön többször is lejátszották a filmet.

A Jud Süss című náci propagandafilmet Joseph Goebbels propagandaminiszter felügyelete mellett 1940-ben forgatta Veit Harlan az antiszemitizmus "igazolására".

A bejegyzés trackback címe:

https://ilyenmasholnincs.blog.hu/api/trackback/id/tr91924332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nikikutya 2009.02.06. 18:11:15

Nagy vitáim voltak tegnap a Jud süss kapcsán.Leginkább azt látom,hogy nem értik,miről van szó,ilyen válaszokat kaptam pl"az valami propoganda film".Nem lehetne világosan kimondani,miért van betiltva ez a fiulm?

Mdavid · http://ilyenmasholnincs.blog.hu 2009.02.10. 00:15:07

@nikikutya: Nem lett betiltva, oktatási célból vetíthető, egyébként a legsötétebb náci propaganda, ezzel igazolták pl a holokausztot.

Feuchtwanger regényét kiforgatva erkölcsi alapot teremtett a zsidóság gettóba zárásához, deportáláshoz és kiírtásához.

Apa_ 2009.02.25. 20:59:14

Valaki tudja, hogy mi az -UZSORA- ?
Mert hogy a fent megnevezett film, többek között erről szól, illetve ennek a következményeiről..... (is)!

Apa_ 2009.02.25. 21:01:51

Tudja valaki azt, hogy mit jelent a - TALMUD - ?!
Ismeri netán annak tartalmát ?
Merthogy előbb kellene ismernie, és utána kritizáljon, vagy feljelentgessen!
Addig csak szóbeszéd alapján mondja a magáét, valós alap nélkül!

Apa_ 2009.02.25. 21:11:16

JUD SÜSS - RÖVID TARTALOM

Josef Süss Oppenheimer. Gazdag. Befolyásos. Zsidó. Minden döntés tőle függ. Minden fillér az ő kezén megy keresztül. És sok ott is marad. Gyűlölik. Félik. Irigylik. És imádják. A nők. Tucatjával, százával, ezrével. A hálószobák sötétjében. Josef Süss Oppenheimer. Egy zsidó a 18. századból. A legokosabb, legkihívóbb, legkéjsóvárabb, legemberibb. Zsidó. Akire a 20. században rátalál Hitler propagandagépezete. Torz, beteg, és gonosz film hősévé teszik, hogy ahol csak bemutatják, Németországtól Magyarországig, pogrom, tűz és gyilkosság járjon a nyomában.

Lion Feuchtwanger könyve kegyetlen, őszinte és maradandó mű. Kulcs a 18. századhoz éppúgy, mint a 20.- hoz, vagy a mához. Egy felkavaró regény!
Mind a mai napig tartja aktualitását!

Apa_ 2009.02.27. 14:42:04

A tegnapi FŐ tezsvííretek, el is szólta magát!!Remek vélemény egy országról, a legkevesebb az lehetne, hogy azonnal eltűnik a polibagázs mindennemű vonalából.
Alternatív javaslat is érkezett erre, kövesse a Cseh emberjogi miniszter példáját!!!

Egy hétig a lakbért nem fizetők - főként romák - számára fenntartott szükséglakások egyikében fog lakni a cseh emberi jogi és kisebbségügyi miniszter - jelentették be pénteken Prágában.
Javaslom minden politikai képviselő és miniszter, és felső vezető számára, akika városi fűtött iroda kényelmes székéből próbálnak "komoly" döntést hozni, az általuk semmit sem ismert "ember" kérdésről!Merthogy a "roma" megnevezés, cigány nyelven, EMBER-t jelent!

Apa_ 2009.02.28. 15:09:52

Vagy éppen nem a legfrissebb, de még mindég közfelháborodást okoz
" A több mint négymilliárd forintból felújított Szabadság híd, amin még mindig nem járhatnak autók, pesti hídfőjénél úgy sikerült átépíteni a Fővám téri villamosmegállót, óriási tudású mérnököknek (minimum EGY diplomával...), hogy a szembejövő villamosok visszapillantó tükrei összeérnek.
Az ok a tervezők szerint: ez a híd adottsága.
A BKV ezúttal elszenvedője az ügynek."

Szegény híd bizonyára lefogyott az elmúlt 2 év alatt!

_UnderCover_ 2009.03.05. 23:59:52

"Merker Dávid megjegyezte, hogy nekik viszont kötelességük megvédeni a lakosságot az ilyen filmektől."

Merker Dávidnak köszönöm, leülhet, beírtam a ceruzás ötöst. Ha itélet születik, átírom tollal.

Merker Dávid legyen szíves és ne védjen meg engem semmitől. Ne érezze kötelességének. Majd én eldöntöm, hogy érdekel-e a film vagy nem. Tájékoztatást elfogadok de ne döntse el helyettem.
Lehet?

Kartal 2009.03.07. 00:20:56

"...véleményük szerint Magyarországon sehol nem lehet ilyen filmet levetíteni és ezzel uszítani." Van rá jogszabály? Nincs? Akkor ki a szart érdekel a véleményük???
"Merker Dávid megjegyezte, hogy nekik viszont kötelességük megvédeni a lakosságot az ilyen filmektől." Hitler is így kezdte, csak ő a zsidóktól akart megvédeni mindenkit, mert az neki kötelessége.
"Merthogy a "roma" megnevezés, cigány nyelven, EMBER-t jelent!" Tudom mit jelent, de használni csak akkor fogom, ha a cigány engem székelynek vagy magyarnak nevez, és nem paraszt gádzsónak. Addig marad az a szó, mely ennek az etnikumnak a magyar neve: cigány! És majd akkor kérje ki magának, ha sváb vagy a csángó is reklamál a nemzetiségének neve ellen.

stukov1 2009.03.18. 18:11:14

Fentebb folt egy kérdés a Talmud tartalmára vonatkozóan.
Miért kell kimoderálni a csatolt linket, mely egy 1922-ből származó hiteles fordítást tartalmaz??

Hitelesség: hu.metapedia.org/wiki/Luzs%C3%A9nszky_Alfonz

A Talmud magyarul:
www.freepress-freespeech.com/holhome/ltalmud/talmud.htm

Székely Endre 2009.03.18. 19:31:37

Mindenki eldöntheti, hogy a fenti és alábbi leírások közül mit tart hitelesnek.
hu.wikipedia.org/wiki/Szentessy-Luzs%C3%A9nszky_Alfonz

Saját tapasztalatokból és az alábbi miniteszt segítségével eldönthetitek, hogy a zsidóság "melyik talmud" szerint él.

1. Hány zsidók által elkövetett kereszténygyilkossággal találkozol hetente?
2. Ütött-e már meg zsidó azért mert a Tórát vagy más vallási könyvet olvastál?
3. Zsidóknál tett látogatásod alkalmával hallottad-e a "Órur habbo! (légy átkozott) vagy Loth willkommen (Loth hozott), vagy Sed willkommen (ördög hozott)." kijelentéseket?

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.04.09. 22:51:28

Már elnézést, de én a metapédiát nem nevezném hiteles forrásnak. Egyátalán nem.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.04.09. 22:53:55

ráadásul a Luzsénszky-féle Talmudfordítás bizonyítottan nem hiteles. Ezzel a Talmud tartalmára vonakozóan semmit nem állítottam, csak azt, hogy az 1922-es fordítás nem megbízható, hamis.
süti beállítások módosítása