Még a blog indulása előtt többen megkerestek a Victor Hugo utca és a Pozsonyi út kereszteződésének problémájával, illetve most e-mailben is, ezért szerintem érdemes egy külön bejegyzésben foglalkozni vele, hiszen ez Újlipótváros egyik legfontosabb csomópontja.

A Pozsonyi úton korábban a Margit-hídra felhajtó forgalom egyik legfontosabb útvonala volt, szinte minden délután állandó torlódásokat okozva, gyakran egészen a Szent István parkig állt a dugó. Ez a helyzet akkor változott meg, amikor kb. 2 éve lezárták a Pozsonyi út végét, lehetetlenné téve a hídra való felhajtást. Azóta jelentősen enyhült Újlipótváros, elsősorban a Pozsonyi út forgalma. Így a korábbi főútvonal szerepet is át kellett gondolni.

Miután Budapesten vitathatatlanul a közösségi közlekedésnek van a legfontosabb szerepe, így ezt a kereszteződést is úgy alakították át, hogy a 75-ös és a 76-os trolibusz a lehető legkevesebb akadállyal találkozzon. Ezért változott meg a forgalmi rend, elsőbbséget biztosítva a Victor Hugo utcáról a Pozsonyi útra kanyarodó tömegközlekedési útvonalnak. Szerintem ez egyértelműen pozitív fejlemény, persze el kell telnie egy kis időnek, amíg mind az ott élők, mind a közlekedők hozzászoknak a változáshoz.

A bejegyzés trackback címe:

http://ilyenmasholnincs.blog.hu/api/trackback/id/tr45893079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.